Tag Archive for: ebmas

Kedves Olvasóim,

Hónapok óta edzettem magam fizikailag, képeztem magam minden lehetséges módon és készültem mentálisan is a nagy utazásra!
Szeptember közepén vált lehetővé az utazás, négy tanítványommal látogattuk meg Dai-Sifu Emin Boztepe-t Baglicában, Törökországban, a szülőfalujában, ahová nemrégiben az EBMAS világszövetség egyik központja került.
A pandémia óta Sifu Emin nem utazott és nem tartott szemináriumokat, mint ahogy azt előtte 19 évig megszoktuk!
Helyette ő várta Baglicában az EBMAS tanítványokat, szerte a világból, májustól-októberig, havi egy-egy három napos edzőtábor keretein belül!
Először, május-júniusban körvonalazódott, hogy szeretném meglátogatni Emin Sifut és órákat venni tőle, tovább fejlődni és a Chi-gerk, fabábú szekciókat gyakoroljam, illetve befejezzem a maradék eddig meg nem tanult szekciót! Augusztust beszéltünk meg és kezdtem el szervezni, de végül más utazások, nyaralás, illetve az idő szűke miatt végül a szeptember mellett tettem le a voksom és azt az időpontot találtam a legmegfelelőbbnek! (Utólag nagyon örülök, hogy ezt a döntést hoztam meg!)

A következő bejegyzésben írok egy bővebb fogalmazást az utazásunk kapcsán és a szemináriumon tapasztaltakról!
Múlt héten épségben hazatértünk, egyelőre az eredményeinket foglalnám össze:

  • Sikeresen levizsgáztam Dai-Sifu Emin Boztepe előtt a Wing Tsun Kuen 4.mesterfokozatára!
  • Két tanítványom, Péter és Józsi Sihingek sikeresen levizsgáztak 1.mesterfokozatra, így már összesen három mester tanítványom van!
  • Árpád, a magántanítványom sikeresen levizsgázott 11.tanulófokozatra!

 

Szép napot mindenkinek!