Emin Boztepe

Emin Boztepe (Eskişehir, 1962. június 17. -) török harcművész.
1976 óta foglalkozik harcművészetekkel. Sok stílust tanult, ezáltal komoly harcművészeti múlttal rendelkezik. Az Emin Boztepe Martial Arts Society (EBMAS) alapítója, a Wing Tsun és az Escrima harcművészetek elismert szakértője.

Emin személye

Emin Boztepe tizennégy évesen kezdett harcművészetekkel foglalkozni, elsősorban önvédelmi céllal. Németországban élő török származású fiatalemberként hamar hasznát vehette a megszerzett tudásának – később ez a tudás a szenvedélyévé vált.

Keith Kernspecht nagymester előadásában látott először Wing Tsun bemutatót, s mivel erősen vonzotta a hatásos harcművészetek gyakorlati oldala, hamarosan a németországi Leung Ting Wing Tsun szervezet egyik legsikeresebb tanítványává majd oktatójává vált.

Emin harcművészeti tanulmányai

  • Taekwondo
  • Shotokan karate
  • Thai boksz
  • Török Freestyle Birkózás
  • Ökölvívás
  • Leung Ting Wing Tsun
  • PMAS Escrima Latosa

Emin hírneve

Eminnek a Nemzetközi Wing Tsun Szövetségben elért sikerei bebizonyították a Wing Tsun kungfu gyakorlati hasznavehetőségét.
Ő maga tizenhét éven keresztül volt a szervezet egyik vezető oktatója, szemináriumait tanulók ezrei keresték fel Európa-szerte, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Ő az egyetlen instruktor, akinek Keith Kernspecht (10. mesterfokozatú instruktor) engedélyezte, hogy az egész világon taníthasson. Főinstruktorként tanított az American Wing Tsun Organization-ban (AWTO) és a Scandinavian Wing Tsun Organization-ban (SWTO – Finnország, Svédország, Norvégia), megosztva idejét a két kontinens között.

A húszas évei elején egy szemináriumon váratlanul, hátulról lerohanta William Cheung nagymestert. Cheung mestert akkoriban a világ legtapasztaltabb és legjobb Ving Tsun-mestereként tartották nyilván, tudása Bruce Lee számára is példaképet jelentett. A fiatal, kezdő kungfus megrázó fölénnyel győzte le a sokat tapasztalt kungfu-nagymestert, s bár a támadást sokan etikátlannak minősítették, az kellőképpen előrelendítette Emin hírnevét. Emin – sokak szerint – többször kihívta nyílt versenyre az UFC-ben híressé vált Gracie-család tagjait, de ők mindannyiszor, különböző okokra hivatkozva, visszautasították a felkérést.

Wing Tsun

2001-ben Emin kilépett a Leung Ting Wing Tsun szervezetből, és létrehozta saját szervezetét, az Emin Boztepe Martial Arts System iskoláját (EBMAS). A távozás oka a szervezeten belüli hatalmi harcok elfajulása volt. Akkoriban már köztudott volt, hogy a nemzetközi Wing Tsun szervezet – több millió dolláros üzleti vállalkozásként – az erőteljes érdekellentétek melegágyává vált. Emin hírneve veszélyeztette a magasabb fokozatú vezetők anyagi gyarapodását, hiszen a tanítványoknak egyre nagyobb többsége szeretett volna az „éles helyzetben is helytálló” instruktor követőjévé és tanítványává válni. Kernspecht ezért szerette volna őt Európán kívülre helyezni, hogy a szervezet Nyugat-európai régiójának irányítását biztonsággal megtarthassa.

Emin – mivel így el kellett volna hagynia a tanítványai többségét – ekkor úgy döntött, hogy saját iskolát alapít, s annak keretein belül oktatja tovább a Leung Ting-féle Wing Tsun kungfut. Az EBMAS (Emin Boztepe Martial Arts System) Németországból indult, s napjainkra már az egész világon jelen van, iskolák tucatjaival és tanítványok ezreivel. Annak érdekében, hogy az iskoláját hivatalosan megkülönböztesse Leung Ting iskolájától, a harcművészet írásmódját Wing Tzun-ra változtatta. Több rendőrségi és katonasági szervezetet tanított az utóbbi években, beleértve a Hostage Rescue Teamet az FBI-tól és a 4. Recon Batallion-t, a haditengerészettől.

Emin elismeri, hogy a Leung Ting-féle Wing Tsun az egyik leggyakorlatiasabb és leghatékonyabb harcművészeti rendszer a világon, ezért ez az út, amelyet a saját alapítású iskolájában továbbra is elsődleges fontosságúnak tart. Egyben úgy gondolja, hogy a realisztikus edzés, a gyakorlati küzdelmek jelentik a legfontosabb tényezőt a hatásos önvédelmi technikák kifejlesztésében. Míg a Leung Ting-szervezetben nem engedélyezik a küzdelmi próbákat, az EBMAS-ban fontosnak tartják a módszerek gyakorlti tesztelését és kipróbálását, a küzdelmi helyzetek gyakorlását. Habár Emin más edzésmódszereket is fontosnak tart, mint például a zsákolást vagy az aerobic-típusú gyakorlatokat, mégis úgy érzi, hogy semmi sem helyettesítheti a szabad harcot és a „Chi Sao” gyakorlását egy élő emberrel. Emin azt tanácsolja, hogy az edzésnek rendszeresnek kell lennie egy komoly harcművész számára. „Lehet, hogy a legjobb technikákat ismered és a legjobb instruktorod van, de ha nem gyakorolsz rendszeresen és reálisan, ezzel semmire sem fogsz menni.” Emin minden nap napi négy órányi edzést tart a tanítványainak.

Az oktatás három szakasza

  1. Formák – A formák olyan, az önvédelem céljából egységbe rendezett alapvető mozdulatsorokat jelentenek, amelyek hozzájárulnak az általános ellazuláshoz, a meditációhoz, és az egészség megőrzéséhez is.
  2. Chi Sao (tapadó kezek) – A Wing Tsun az egyetlen olyan harcművészet, amelyben benne foglaltatnak ezek a tapintásérzeten alapuló, bőrreflexre épülő, egyedülálló gyakorlatok. A Chi Sao védekezési reflexei az ellenfél támadásának hatására önkéntelenül és késedelem nélkül lépnek működésbe, ezért azok mindig pontos megoldást nyújtanak az adott helyzetre. A Chi Sao reflexei jóval gyorsabbak a vizuális ingerekre reagáló szemreflexeknél, azt is lehetővé téve ezzel, hogy a harcos vakon (akár a szemeit bekötve) védekezhessen. A Chi Sao az a ragasztóanyag, amely több különálló mozdulatot rendez olyan összefüggő kombinációkba, amelyek az adott helyzet igényeihez igazodnak. A Chi Sao nélkül a Wing Tzun csak elkülönült technikai elemek és halott mozgásmintázatok halmaza lenne. Ezért a Chi Sao a Wing Tzun lelke!
  3. Lat Sao (gyakorlóharc) – A Wing Tsun célja a harci képességek kifejlesztése. A Lat Sao („szabad stílusú harc”) során a gyakorló megtanul félelem nélkül szembenézni az egy-az-egyben küzdelemmel, és megtanulja ellenőrizni a felkészültségét anélkül, hogy tartania kellene attól, hogy az edzőpartnere megsérülhet. Ez a Lat Saot a Wing Tsun egyik legfontosabb és legelőremutatóbb részévé teszi.

Escrima

Eskrima (Escrima), ArnisKali. Mindhárom ugyanazt a harci művészetet fémjelzi. A Fülöp-szigeteki Eskrima fegyveres (főleg bot, másodsorban kard, kés, pusztakéz) és fegyverek elleni önvédelemre, harcra tanít. Legismertebb elnevezései a fenti Eskrima, Arnis, vagy Kali, de van néhány kevésbé használatos neve is: Estokada, Kaliradman, Didya, Kabaroan, Siniwalli. Az Eskrima a spanyol esgrima szóból ered, ami vívást, az Arnis pedig a szintén spanyol arnés szóból származik ami fegyverzetet, védekező fegyvereket jelent.

Ezt a rendszert a világon az egyik leghatékonyabbnak tartott és meglehetősen látványos bottechnikáiról ismerik. Technikái nem erőre, hanem ügyességre, gyorsaságra és robbanékonyságra, magasfokú technikai tudásra épülnek. A támadó és védő mozdulatok szinte sosem állnak önmagukban. A késsel, bottal, kézzel végzett akciók folyamatosak, szinte csak a küzdelem végén fejeződnek be. Kiválóan használhatók fegyveres támadó elleni önvédelemben is.

A hangsúly az Eskrimában a fegyverek használatán van. Ezt azzal indokolják, hogy az önvédelem hatásosabb, ha fegyverrel, eszközzel végezzük, mint puszta kézzel és lábbal. Az általános koncepció szerint a tanulók a fegyverek használatának a tanulását kezdik el először, és csak ezt követően sajátítják el a pusztakezes technikákat. Az Eskrima elsősorban és szinte kizárólagosan harci művészet, ami évszázadok óta őrzi jellemzőit, temperamentumát, koncepcióját. Praktikus technikáin, amelyek mindig is a túlélést szolgálták, bizonyára valamennyit változtattak az újabb idők, de a lényeg változatlan maradt.

Bár az Escrima gyakorlatai eltérnek a Ving Csun alapelvein alapuló technikáktól, a bot- és fegyverhasználat révén hatékonyan kiegészítik azokat.

A Latosa Escrima – amely az EBMAS harcművészetének egyik pillére – két évtized fejlesztésen és tesztelésen ment át mielőtt Rene Latosa a nevét adta volna hozzá.

Emin filozófiája

  • A gyakorló minden ütközetben legyen agresszív, miközben kerülje el a konfliktust, amikor csak lehetséges.
  • Az elkerülhetetlen küzdelemben vágjon azonnal a közepébe, fejezze be gyorsan, használjon olyan kevés energiát, amit a lehetőségek engednek.
  • A legegyszerűbb, a legkönnyebb, és a leghatásosabb út a legjobb út.

Emin, a Leung Ting-szervezetben átélt tapasztalatai kapcsán fontosnak tartja, hogy a vagyoni gyarapodás vágya nem áshatja alá a harcművészet átadásának a hitelességét.